Haagen Imre
Üdvözlet Az énekes - Chilli Jam - Dalköltők Társasága A magyarhang A műsorvezető A ceremóniamester - Műsorlevél - 2 in 1 - Képekben A dalszövegíró Dalgaléria Kapcsolat

.


A dalszövegíró


Talán egyszer az a nap is eljön, amikor verseimet már nem csak a fiókom örömére írom. Addig is maradnak a dalszövegek, melyeket saját produkcióimhoz írtam először.
Rövidesen másoknak is elkezdtem „dalszövegírni”, ami természetesen lényegesen nagyobb falat, ám ennek ellenére (vagy tán éppen ezért), különösen inspirál.
Valaha volt egy Dalköltők Társasága című rádióműsorom is, ahol a hazai dalköltészet kiválóságai voltak a vendégeim és bár ezekből a beszélgetésekből rengeteget tanultam, a leírt kilométereknél nincs eredményesebb tanár.

Az évek során dolgoztam többek között Fehér Adrienn, Jónás Andi, Szűcs Gabi (Cotton Club Singers), Pomázi Zoltán (Bojtorján), Bebe (Back II Black), Tunyogi Péter (P.Mobil) és Mujahid Zoli lemezanyagán, sőt az Alma Zenekarral is, Analfa Béla álnéven pedig még a mulatós műfajba is belekóstoltam.

A DALGALÉRIA „repertoárjában” egyebek mellett, több olyan általam előadott dalt is meghallgathatsz, amely saját „dalszövegszerzemény”.